Az Ember Tragédiája Nemzeti Színház
A fiatalok hevével szemben a Schnell Ádám által megformált Lucifer inkább az entellektüel, érvekkel, higgadtsággal győzni próbáló szuperegót testesíti meg. A sokszorosított gonosszal szemben az első emberpár védtelen, egyedül van. Egyetlen segítő társukként az önálló karakterré emelt Föld Szelleme szegődik, akit Nagy Mari kelt életre. A szellem részese az Urat éltető dicskarnak, légies, törékeny teremtményként eltörpül a megannyi gonosz között. Színpadra vetetten, a légiesség érzékletes mozdulatait azonban nem könnyű eltalálnia. A díszlet szintjén is érvényesülő föld, Ádám földkupaca ad igazán értelmet jelenlétének, amelyet az emberpár távollétében, kalandozásaik alatt is védelmez. A színésznő karakteréhez legközelebb a komorna, Heléne szerepe áll a hetedik színben: vicces, kacérkodó, szókimondó, s ez sokkal inkább temperamentumához közeli, mint a Szellem megfoghatatlan, sokszor szöveg nélküli látszatjelenléte. A vizuális elemek többnyire egyszerű színskálán mozognak: fekete, fehér és a már említett szürke.
Az ember tragédiája nemzeti színház 3
Van jelenet, amiről sejteni lehet, hogy megvan, de vagy nem látszik, vagy nem hallatszik eléggé, s van, ami egyszerűen nem készült el. A figurák egy része csak tévelyeg a hatalmas, viharzó térben. (Nem szolgálja az illúziót, ha a néző megrémül, mert még a homályban is látszik, hogy a süllyedő-emelkedő platók széléről épp hogy el tudja kapni valaki a lábát. Balesetveszélyes ez. ) Az űrbéli száguldást a rendező teljes mértékben a koreográfus Bozsik Yvette-re bízhatta, akinek viszont erről a helyzetről semmi nem jutott eszébe. Igaz, dramaturgiailag is itt mond végképp csődöt Lucifer ifjabb karakterként való szerepeltetése. Nincs eszmei talaj, amelyen állva egy ifjú sátán megvívhatná ezt a meccset. De persze, nincs is itt meccs, csak sustorgó bujtogatás van. Fotók: Puskel Zsolt, Egyszer majd biztosan rájövünk, hogy Vidnyánszky miért hisz ily elszántan Ács Eszter színészetében. A mostani, rendkívül pasztell Éva-alakítás során egyelőre azt érezni, Ács Eszter nagyon szeretné megtalálni ezt a figurát.
Az ember tragédiája nemzeti színház 1
- Használt elektromos eladó Bács-Kiskun megye
- Mikor "fordul ki" terhesség alatt a köldök?
- Az ember tragédiája nemzeti színház 1
- Hotel liszt ferenc repülőtér közelében reviews
- Bankfiók Banif Plus Bank Miskolc, Bankok Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Aranyoldalak
- Az ember tragédiája nemzeti színház 2017
- Honnen tudjuk hogy vemhes a kutya 2020