Egy Galamb Leült Egy Ágra Hogy Tűnődjön A Létezésről
- Egy galamb leült egy ágra hogy tűnődjön a létezésről 2017
- Egy galamb leült egy ágra hogy tűnődjön a létezésről 4
- Egy galamb leült egy ágra hogy tűnődjön a létezésről youtube
Amit még érdemes kiemelni, az a különösen szép operatőri munka, ami két magyar, Borbás István és Pálos Gergely munkáját dicséri – büszkék lehetünk rájuk. [Interjúnk Borbás Istvánnal hamarosan! – szerk. ] Ugyanakkor hiába ez lett a legjobb, most már én is reménykedem benne, hogy a trilógia lezárása egy új kezdetet is jelent, és a következő – várhatóan 7 év múlva érkező – új Andersson-filmben már valami újjal fog próbálkozni az idős mester. Kapcsolódó A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Egy galamb leült egy ágra hogy tűnődjön a létezésről 2017
Ha Andersson filmje nem is a legjobb példa erre a jelenségre (és éppen ezért talán még érdemes is lehet tenni vele egy próbát), de hatásmechanizmusában ezeknek a fájdalmas produkcióknak a sorát gyarapítja. 6/10 Az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
En duva satt på en gren och funderadepå tillvaron | svéd szatíra magyar felirattal | 2014 | 101 perc Roy Andersson egzisztencialista trilógiájának utolsó részében két, tréfás partikellékekkel kereskedő utazóügynök vezet végig egy furcsa világon, amely az emberiség történetének tragikomikus tablójaként értelmezhető. A faágon ülő galamb elidegenített nézőpontjából szemlélhetjük a mindennapi élet legbanálisabb jeleneteinek abszurd különösségét. A szomorú bohócokra emlékeztető ügynökpáros az egyetlen állandó pont, amely összeköti a különálló történeteket – a száraz humorú, szatírának is mondható, groteszk filmben a múlt, a jelen és az álom világa megkülönböztethetetlenül olvad össze az emberi lét kibogozhatatlan szövevényévé. 16 éven aluliaknak nem ajánlott! Bemutató: 2015. március 19. Forgalmazza: Cirko Film
Egy galamb leült egy ágra hogy tűnődjön a létezésről 4
Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy a legújabb megjegyezhetetlen című svéd produkció pont azokba a művészfilmes klisékbe fog belegyalogolni, amelyeket gyűlölök. Ilyen szemmel nézve Andersson mozija pozitív csalódásként ért, igaz, nem azért, mert sokkal jobb élménnyel szolgált volna, hanem mert nem tartom álságos műnek. Nem szabták minden erővel különböző filmes díjakra, egyszerűen csak a megfelelő toposzokat érinti, a megfelelő közönségnél pedig ez kissé félresikerülve is működik. Roy Andersson elvileg magáról az emberi létről szeretett volna filmet készíteni, ami nem kis vállalás, tekintve, hogy hány alkotónak tört már ebbe bele a bicskája. A rendező élettelen, kellemetlenül kimért szkeccsei azonban maximum arról tudnának meggyőzni, hogy az ember egy végtelenül unalmas, kisszerű és szürke lény. Az egy beállításból felvett, visszatérő szófordulatokra alapozott, kínosan pedáns lassúsággal végigvitt jelenetei a lehető legritkábban tartalmaznak valóban sziporkázóan abszurd húzásokat, legtöbbször azonban csak egy helyben körbe-körbe járnak - már ha egyáltalán ennyi történik bennük.
Roy Andersson: En duva satt på en gren och funderade på tillvaron / Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről Az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről az emberi élet apró mozzanatain keresztül mutatja be, mennyire nevetségesen jelentéktelen, de abszurd módon vicces apró pontok vagyunk az Univerzumban, amikor nem vagyunk éppen gonoszak. Roy Andersson a szerzői filmek rajongóinak egy szűkebb rétegében valóságos kultuszfigura, amihez ugyan az is rengeteget hozzátesz, hogy újabban hét évet kell várni egy újabb filmjére, így mindegyikük eseményszámba megy – de ez csak apró szelete a nagy egésznek. Ugyanis Anderssonnak és filmjeinek van egy igen sajátos, ezer közül felismerhető stílusa és világlátása, és nagyon könnyű vele azonosulni: kétség sem fér hozzá, hogy a 71 éves svéd rendező nagyon jó megfigyelő. Az "embernek lenni" nevű trilógiájában például nem kevesebbre vállalkozott, mint apró mozzanatokból, az unalmas hétköznapjaink rutinjából bemutatni az emberi élet abszurditását.
- Vak bottyán jános szakközépiskola gyöngyös
- Egy galamb leült egy ágra hogy tűnődjön a létezésről full
- Eredeti napoli pizza tészta kovásszal for sale
- Buddhapest: Mit kell csinálni ahhoz, hogy valaki buddhista legyen?
- Duna ipoly nemzeti park állás movies
- Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről / En duva satt på en gren och funderade på tillvaron (2014) - Smoking Barrels
- 1165 budapest zsemlékes út 25
Egy galamb leült egy ágra hogy tűnődjön a létezésről youtube
Egyszer a saját világát is megbontja a film, az addig lehangoló realizmust egy jelenet (illetve annak későbbi folytatása) kedvéért szürrealizmusra cseréli, és ez lett egyébként a film messze legkiemelkedőbb jelenete is. Ebben francia katonák érkeznek a múltból egy mai kocsmába, a királlyal együtt, aki lóháton jön – a kocsmában békésen iszogató emberek legnagyobb megdöbbenésére. Egyébként majdnem pontosan ugyanolyan, mint Andersson előző két filmje, ugyanazok a stílusjegyek köszönnek vissza a csupa totálból álló, fix kameraállásból felvett statikus kompozícióktól a hullasápadtra fényelt szereplőkön és a refrénszerűen visszatérő mondaton át ("Örülök, hogy veled minden rendben. ") egészen a néha a kamerába nézve egyenesen a nézőhöz beszélő karakterekig, így aki már unja ezeket a bevett manírokat, annak nem fog túl sok izgalmat tartogatni, ugyanakkor a háromból ez az egyetlen film, amit szívesen újranéznék. Mostanra lett ugyanis tökéletesre csiszolva a ritmus, ez a legcizelláltabb, és a legviccesebb is a három közül.
Bevallom őszintén, a trilógia nyitódarabjával, a Dalok a második emeletről cíművel nem igazán tudtam mit kezdeni, túl széttartó volt, túl elidegenítő, és sokkal inkább fárasztó, mint vicces. Leginkább persze a hangvételével volt bajom, számomra túl cinikus volt a film. A második darabbal, a Te, aki élssz el már egészen más volt a helyzet; míg az előző témája túl általános volt az emberi élet nehézségének bemutatásával, addig a trilógia középső darabja sokkal specifikusabb volt, azt boncolgatta, mennyire nem figyelünk úgy általában egymásra, a szereplők szinte folyamatosan visszakérdeztek benne, plusz sokkal inkább tűntünk abban a filmben mi emberek szánalmas, de azért szerethető bolondoknak. A befejező darab, az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésen pedig a legjobb a három közül, mivel ez a stílus és forma most lett igazán csúcsra járatva. Klasszikus értelemben vett történet egyébként ezúttal sincs, csak egymáshoz nagyon lazán köthető epizódok füzére, amiben ezúttal két középkorú férfi az összekötő kapocs, akik időről időre felbukkannak a jelenetek egy részében: míg az elején csak szimpla comic relief ek, addig a film második felétől már a kapcsolatuk bejár egy egyenetlen ívet is.
Teljesen érthető, hogy Andersson miért tette le a voksát az agyonszaturált, fókusz nélküli, statikus és szándékosan mesterséges vizualitás mellett (ez utóbbihoz adalék, hogy 100%-ban stúdióban forgatták a filmet), hiszen ő egyfajta festményeket komponál, csakhogy képei ezzel nemcsak külsőleg, de belsőleg is élettelenné válnak. Az emberi vonások elvesztésével párhuzamosan belép a gépiesség és mesterkéltség, ezek a lassan, de óramű-pontossággal építkező jelenetek pedig előbb-utóbb egy kellemetlen zsibbadásba ringattak, amelyből egy-egy alkalommal csak tudott felrázni valami egészen elvetemült humor. Ezt az egyet viszont meg kell hagyni a svéd rendezőnek: amikor összeszedi magát, akkor zseniális dolgokra képes, a címadó jelenetnél például kevés jobbat láttam eddig idén. De egyre inkább úgy tűnik számomra, az olyan kulcsmotívumok, mint a "dehumanizáció" és az "elidegenedés" évtizedek óta működnek jolly jokerként "művészfilmes" körökben, és egy gyengébb mű is tarolhat, ha ezeket a húrokat pendíti meg kellően kultúrpesszimista hozzáállással.